Elon Musk űrvállalata tegnap este harmadik alkalommal is fellőtte a világ jelenlegi legnagyobb rakétáját, a Falcon Heavyt. A kilövés több szempontból is különlegesnek számított.

A rakétát eddig mindig nappal lőtték fel, így most nem is készültek annyira látványos fotók, mint az első két alkalommal, a három küldetés közül viszont talán ez volt a legfontosabb. Míg az első alkalommal a rakomány mindössze egy Tesla Roadsterből állt, másodszorra pedig egy kommunikációs műholdból, a Falcon Heavy ezúttal egyszerre 24 műholdat állított Föld körüli pályára.

És még az is összejött, ami eddig sosem, ugyanis a SpaceX-nek most először sikerült begyűjtenie az ejtőernyővel visszaérkező orrkúpot, amivel megspóroltak maguknak néhány millió dollárt. Elon Musk öröme így sem lehet felhőtlen, ugyanis a három gyorsítórakétából ismét csak kettőt sikerült visszahozni. Miközben a Falcon-9 kilövéseknél már rutinszerűen szállnak le a rakéták a tengerre, a Falcon Heavynél ez háromból háromszor nem jött össze, igaz, a legutóbbi alkalommal a leszállás megvolt, csak a rakéta a visszaúton beborult a tengerbe.

Egészen megmagyarázhatatlan balszerencse sújtja a SpaceX-et

Csak most derült ki, mi történt a Falcon Heavy harmadik rakétájával, miután sikeresen visszatért a Földre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Harmincegy éve nő vezeti Budapest legnépszerűbb, sokat látott sztriptízbárját – A nagy Marilyn-sztori a Playeren

A lézerfizika kiemelkedő eredményeinek állítottak emléket Szegeden

Eltitkolta a pilóta a depresszióját, szándékosan vezette hegynek a repülőgépet, 150 ember halt meg 2015-ben

További cikkeink a témában