Nagyobb, mint az Egyesült Államok legkisebb állama, Rhode Island.

A NASA közölte, hogy a Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy

a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös (35 ezer km/órás sebességgel) közeledik a Naprendszer belseje felé

– az égitest egyébként nem jelent fenyegetést, mert sosem fogja 1,6 milliárd kilométernél jobban megközelíteni a Napot, legközelebb hozzá 2031-ben merészkedik.

Irdatlan méretén kívül az üstökös szokatlanul sötét, a szénnél és feketébb színével is meglepte a csillagászokat

A január 8-án készült felvételek (↑) szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezők nyomán Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja mintegy 50-szer nagyobb, mint egy átlagos üstökösé, 500 billió tonnás tömege pedig több százezerszer haladja egy átlagos, a Naphoz közelebbi üstökösét.

Kilométerben így néznek ki a számok: 1,6 km; 11,2 km; 46,4 km; 73,6 km; 96 km; 136 km

Az üstököst először 2010-ben észlelték, amikor még 3 milliárd mérföldre volt a Naptól, jelenleg 2 milliárd mérföldre lehet. Egy nagy kacskaringót leírva néhány millió év múlva visszatér az Oort-felhőbe.

(Forrás: NASA, MTI, fotó: NASA/ESA/STScI, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Számtalan megmagyarázhatatlan dolgot látott az égen az ISS korábbi főparancsnoka

Az Egyesült Államok kormánya elméletileg májusban fogja közzétenni az azonosítatlan légi jelenségekről (UAP) szóló jelentését, de Chris Hadfield véletlenül sem ebből spoilerezett, hanem saját tapasztalatairól beszélt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés