Ez hatalmas előrelépést jelent a megfigyelés és a katonai hírszerzés területén.

Úgy tűnik, valóra vált a sci-fi-filmekből ismerős technológia, ugyanis a Kínai Tudományos Akadémia mérnökei megalkottak egy elképesztően fejlett lézeres képalkotó eszközt, amely

a világ legerősebb kémkamerájaként akár 100 kilométeres távolságból is milliméteres pontossággal képes felvételeket készíteni.

Az északnyugat-kínai Csinghaj-tó környékén tesztelték is a szerkezetet, ahol 101,8 kilométerre lévő prizmákat vettek célba. Az eszköz a hagyományos lencsés kémkameráknál és teleszkópoknál százszor jobb teljesítményt mutatott, hiszen 1,77 milliméteres részleteket is élesen rögzített – ez az optikai hullámhosszon működő rendszer jóval nagyobb felbontást biztosít, mint a hagyományos mikrohullámú radarok.

A kínai fejlesztés messze túlszárnyalja az amerikai Lockheed Martin korábbi eredményét, ami 1,6 kilométerről 2 centis felbontást ért el. Ehhez képest a mostani teljesítmény (100 kilométerről 1,7 milliméteres részletgazdagság) elég durva ugrás.

A fejlesztők vezetője, Fan Csungvej az eszközzel nemcsak egy műholdat lehet észlelni, hanem akár annak sorozatszámát is leolvashatják, sőt a mikrometeorok által okozott apró sérüléseket is felmérhetik.

Bár a technológia rendkívül ígéretes, az időjárási körülmények nagyban befolyásolhatják a képminőséget, a mozgó célpontok követése pedig kivételes precizitást kíván. Ez az új fejlesztés azonban így is hatalmas előrelépést jelent a megfigyelés és a katonai hírszerzés területén, ám még további finomhangolásra van szükség a széles körű alkalmazás előtt.

(Forrás: Interesting Engineering, HVG, fotó: Unsplash / Jeremy Bishop)

Ez is érdekelhet:

Videón, ahogy egymásnak esett egy robotkutya és egy harci drón

Szóval ilyen lehet majd a jövő ember nélküli hadviselése.

Egy széfet úgy is kinyithatunk, ha ráeresztünk egy ágyúgolyót

A How Ridiculous csapata letesztelte, és működött. De azért mi nem ajánljuk otthoni kipróbálásra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés