A Dyson tudja, hogyan varázsoljon egy unalmas, hétköznapi használati tárgyból instant get kategóriás terméket.

A brit Dyson cég Japánban mutatta be az általa a világ legkisebb és egyben leghalkabb működésű hagyományos porszívójának kikiáltott készüléket. A hétévnyi fejlesztőmunka eredményeképp létrejött Dyson DC48-ba a 1150 W teljesítményű motor került, a hatékony működésről pedig a Radial Root Cyclone nevezetű technológia gondoskodik.

Az újdonság mindössze 192x361x253 milliméteres méretekkel rendelkezik, vagyis mintegy harminc százalékkal kisebb a hasonló tudású riválisoknál, a tömege pedig csak 2,8 kilogramm. A Digital V4 névre keresztelt motor kapcsán a gyártó külön kiemelte, hogy alig 0,7 másodperc alatt képes felpörögni nulláról kilencvenezres percenkénti fordulatszámra.

A Dyson DC48 kétféle szívófejjel kapható: a fukszia és lila színben készülő Motorhead változat ára átszámítva mintegy 250 ezer forint, a kék és sárga változatban érkező Turbineheadért pedig 230 ezer forintot kell fizetni. A tenyérnyi porszívó előnyeit viszont egyelőre csak a telefontisztító roboton edződött japánok élvezhetik, a nemzetközi debütálásra egyelőre várni kell.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.