Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Egy termékbemutató általában nem az az igazi bakancslistás esemény, de az Acer tegnapi bemutatója mellett mégsem mennénk el szó nélkül, ugyanis itt foghattuk először kézbe a Swift 7-et, ami bizonyos szempontból az Apple MacBookot is szégyenbe hozza.

Az Acer stílusosan a Marriott elnöki lakosztályába szervezte az összejövetelt, ahol a laptopok előtt olyan arcok is vendégeskedtek már, mint mondjuk Freddy Mercury, aki itt gyakorolta be a magyar közönségnek szánt meglepetését. Nem véletlen, hogy a Queen erre a lakosztályra szavazott, ugyanis az erkélyen ez a kilátás fogadja az embert:

De nem csak a lakosztály és a kilátás volt elnöki, hanem a kiállított vasak is; különösen a Swift 7, amivel az Acer igyekszik az Apple MacBook és az Asus Zenbook 3 nyomába eredni, de miután ránéztünk, mi csak annyit kérdeztük:

A 13,3 colos full HD kijelzővel és Intel i5 procival szerelt gépről két dolgot érdemes tudni:

  • egyrészt, hogy 9,98 mm-es vastagságával ez a világ legvékonyabb laptopja,
  • másrészt, hogy az Acernek valahogy mégis sikerült megoldania, hogy ha más nem is, legalább két USB-C-csatlakozó elférjen a gépben, ami az Apple-nek például megoldhatatlan feladatot okozott.

A Swift 7 Magyarországon egyelőre csak arany színben lesz kapható, és 400 ezer forintért fog boltokba kerülni, ami ebben az árkategóriában átlagos árnak számít.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.