A Foxconn-csoport nyerte meg a Google várva-várt szemüvegének gyártását, ami várhatóan Amerikában zajlik majd. Már azt is tudni, kik vehetik először fel a Glasst.

A Google Glass gyakorlatilag 2013 legjobban várt technikai eszköze, lekörözi az Apple okosóráját is, amelynek érkezését még meg sem erősítették. A Glasst talán azért is akarjuk már annyira látni és kipróbálni, mert a Google számos bemutatóval lenyűgözte már a vásárlókat, és egyre több részletet mond el a termékről. Mostanra az is kiderült, hogy a kiterjesztett valóság alapú szemüvegeket a Foxconn-csoport gyárthatja. A Financial Times információi szerint a csoport kaliforniai gyárában, Santa Clarában készülnek majd a szemüvegek, melyeket várhatóan az 1500 dolláros fejlesztői árnál kevesebbe fognak kerülni.

A gyártósor kiválasztása mellett az sem titok márt, kik lesznek azok a szerencsések, akik először viselhetik majd a Google Glasst. A keresőóriás korábban egy olyan pályázatot írt ki, melyben arra kérte a jelentkezőket, hogy ötven szóban fogalmazzák meg azt, mit tennének, ha lenne egy Google szemüvegük. A válaszokat Twitteren vagy Google Pluson keresztül kellett eljuttatni a pályázatra, amelynek a nyerteseit talán nem is nevezhetjük igazi nyerteseknek: ki kell fizetniük a szemüvegekért az 1500 dolláros árat, és még el is kell menniük érte New Yorkba, Los Angelesbe vagy San Franciscóba. Persze nekik a lehetőség kellett, azzal pedig most biztosan nagyon boldogok, mind a nyolcezren.

A Google Glass pontos érkezéséről még nincsenek információk, de a Google azt ígéri, még idén a boltokba kerül a szemüveg.

(Forrás: Theverge.com)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés