A nyolcvanas években a Szovjetunió épp a hátrányát akarta behozni az Egyesült Államokkal szemben az űrversenyben. Hozzálátott a saját űrsiklója, a Buran kifejlesztéséhez – ebben a történetben kapott főszerepet az An–225-ös, amelyet eredetileg a szovjet űrprogram szolgálatába akartak állítani, hogy nagyméretű alkatrészeket, berendezéseket, és természetesen a Burant, valamint a hordozórakéta elemeit szállítsa a többi között Bajkonurba.

Az óriás tervezése 1985-ben kezdődött. A fejlesztési időszak rendkívül rövid volt, kevesebb mint négy évet vett igénybe. A Mrija 1988 novemberében emelkedett először a magasba. A fejlesztést és az építést jelentősen gyorsította, hogy a tervezők az An–124-esből, a Ruszlánból indultak ki, annak számos elemét, rendszerét, alkatrészét egy az egyben felhasználták a 225-ösön.

A Mrija másfél éves karbantartás és modernizálás után a napokban állt újra szolgálatba. De mekkora valójában? Mekkora terhet képes a levegőbe emelni, és milyen messzire képes repülni? Hogyan került ki a szovjet űrprogramból, és hogyan lett belőle kereskedelmi repülőgép? Elkészülhet-e valaha a nyolcvanas években félbehagyott második példány, és a mi a helyzet a típus Kínában tervezett sorozatgyártásával? A Légiközlekedési Kulturális Központ videójából kiderül.

Frissítés, 2022. február 27.: