Az An–225 Mrija, a világ legnagyobb repülőgépe Kijev melletti hangárjában parkolva kapott találatot.

Az orosz–ukrán háború az egyetlen megépült AN–225-öst, a világ legnagyobb repülőgépét sem kímélte meg. A Kijev melletti Antonov repülőtéren lévő nyitott hangár a Twitteren megosztott műholdkép szerint valamilyen találatot kapott, a Mrija valószínűleg súlyosan megsérült:

Az Álom

A hat hajtóműves, 640 tonna felszállósúlyú óriásgépet eredetileg a szovjet űrprogram számára készítette az Antonov a Buran űrsiklók szállításához. Mindössze három és fél év alatt lett a tervekből kész repülőgép, 1988. december 21-én szállt fel először Kijevből.

Egyetlen példány készült el a 84 méter hosszúságú, 18 méter magas, 88 méteres fesztávú An–225-ösből – egy másik pedig részben –, de a Szovjetunió szétesése és a Buran-program leállítása miatt a gépet 1991-ben jó néhány évre leparkolták, a hajtóműveit pedig átszerelték a kisebb, An–124 Ruszlánokba.

Igény mutatkozott azonban egy ekkora kapacitású teherszállító gépre, ezért 2001-re ismét röpképes állapotba hozták a Mriját (magyarul: álom), majd 2019-től felújították és modernizálták. 250 tonna teherbírásának és döbbenetes méretű, 4,4×6,4×43 méteres rakterének köszönhetően rendszeresen volt munkája, a NATO és az USA számára is gyakran vitt katonai felszerelést, az utóbbi, koronavírusos időszakban Kínából szállított egészségügyi eszközöket Európába.

Néhány évvel ezelőtt felvetődött, hogy befejezik a másik, félkész An–225-öst is – annak állapotáról nincs hír, lehet, hogy előbb fog az repülni, mint az egyelőre ismeretlen mértékben megsérült, UR–82060 lajstromjelű Mrija.

A gépet üzemeltető Antonov szakértői érthető okokból még nem tudták megnézni, mi maradt a repülőjükből, de azt ígérik, amint biztosat tudnak róla, jelentkeznek:

Frissítés: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Ukrajna hivatalos Twitter-csatornája is megerősítette, hogy a gép megsemmisült, azt ígérik, újjáépítik majd.

Frissítés #2: megsemmisült.

Megjöttek az első képek Ukrajnából a súlyosan megsérült Mrija óriásrepülőről

Eddig találgatások voltak az An–225 állapotáról, most már videón is látható a pusztítás.

(Nyitókép: Bartlomiej Myc/Picture Alliance via Getty Images)

Itt egy remek videó a Mrija születésének sztorijáról:

Így jött létre a világ legnagyobb repülőgépe

A Mrija születésének története.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában