Eddig találgatások voltak az An–225 állapotáról, most már videón is látható a pusztítás.

A világ legnagyobb repülőgépének sorsa napok óta foglalkoztatja a repülésrajongókat. Először annyit tudtunk, hogy a Kijev közelében lévő reptéren találatot kapott az a nyitott hangár, amelyben állt.

Ukrajnában találat érte a világ legnagyobb repülőgépét

Az An–225 Mrija, a világ legnagyobb repülőgépe Kijev melletti hangárjában parkolva kapott találatot.

Bár az első hírek arról szóltak, hogy teljesen megsemmisült, egy műholdkép alapján úgy tűnt, talán nem annyira súlyosak a sérülései.

Talán mégsem pusztult el a világ legnagyobb repülője

Az An–225 egy Kijev melletti hangárban áll, amely találatot kapott. Bizonyára megsérült, de lehet, hogy nem végzetesen.

Most érkezett meg az első videó a helyszínről. Az orosz állami tévé felvételén hallható, hogy még mindig folynak a harcok a környéken, és látható, hogy nemcsak a Mrija hangárját érte találat, hanem az Antonov repülőtér egésze célpont volt, tönkrement a beton, egy másik hangár is súlyosan megrongálódott, kiégett földi járművek vannak mindenhol.

Az egyetlen példányban létező teherszállító repülőgépnek leszakadt a teljes orr-része, kiégett a pilótafülkéje, a jobb oldali szárnya gyakorlatilag leszakadt, a gép szerkezetileg is súlyosan károsodott.

Az Airportal azt írja a videó alapján, hogy

„a repülőgép törzsének jelentős része strukturális, nem javítható sérüléseket szenvedett.”

Egy csütörtökön feltöltött, de február 25-én vagy 26-án készült videón még füstöl a roncs:

Tehát a Mrija megsemmisült. Hogy egyes alkatrészeit fel lehet-e használni a másik, soha el nem készült An–225-ös befejezéséhez, majd kiderül – sajnos a hírek még nem a háború utáni újrakezdésről szólnak.

A Mrija-sztori videón:

Így jött létre a világ legnagyobb repülőgépe

A Mrija születésének története.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.