A kifejezetten okosórákhoz készített operációs rendszer hangirányítással működik, és könnyen lehet, hogy megreformálja az okosórák piacát.

Annyi viszont már biztos, hogy a Motorola és az LG új okosóráján is az Android Wear fog futni, rajtuk kívül pedig a Google együttműködik többek között a HTC-vel, az Asusszal, az Intellel, a Qualcommal és a Samsunggal is. Utóbbi név kicsit meglepő, hiszen a koreaiak alig egy hónapja, a Mobil Világkongresszuson mutatták be új okosórájukat, a Samsung Gear 2-t, amelyen Android helyett a saját fejlesztésű Tizen operációs rendszerük fut.

Magáról az Android Wearről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a rendszer a Google Now nevű személyi asszisztens köré épül, tehát alapvetően egy hangvezérelt cucc lesz, ami egy okosóra esetében praktikus és kényelmes választásnak tűnik (és persze az sem mellékes, hogy még a Google Glass érkezése előtt rászoktatja a hangvezérléstől idegenkedő embereket, hogy merjenek szóban kommunikálni a kütyüjeikkel).

Az operációs rendszerben alapból megtalálható lesz a Google Maps alkalmazás, valamint a mostanában egyre divatosabb fitneszkarkötők számos tulajdonsága is, így az óra képes lesz sebességet, időt és megtett távolságot is mérni. Az Android Wear ezenkívül bármilyen androidos eszközhöz is csatlakoztatható lesz, ami lényegesen kiszélesíti a lehetőségeinket.

A Wear sikere igazából nem kétséges, hiszen a legtöbb gyártó eddig is Androidot pakolt az okosórájára, ebből a szempontból pedig csak annyi változott, hogy kaptak egy jobban az igényekhez szabott felületet. Mi azért kíváncsiak leszünk rá, megpróbálkozik-e valaki a válaszlépéssel, vagy a Google ezt a piacot is szőröstül-bőröstül bekebelezi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve