Persze minden viszonyítás kérdése: a technológiai óriásnak például hatalmas kudarc, hogy az év első negyedében "csak" 50,6 milliárd dolláros bevételt könyveltek el.

Ez majdnem hétmilliárd dolláros visszaesés az előző év ugyanezen időszakához képest, ami azért nagyon szomorú hír, mert az Apple-lel 2003 óta, vagyis tizenhárom éve nem fordult elő, hogy csökkentek a bevételeik.

A visszaesés első számú oka természetesen az, hogy nem fogy az iPhone, legalább is nem annyira, mint régebben: míg tavaly hatvanegymillió telefont sikerült eladnia az Apple-nek az első negyedévben, addig idén ez a szám csak nagyjából ötvenegymillió, ami elég komoly visszaesés.

Nagyon aggódni azonban így sem kell az Apple miatt, hiszen az iPhone SE márciusi bemutatása minden bizonnyal felpörgette az eladásokat, így a következő negyedévben már szinte biztosan minden visszatér a normál kerékvágásba.

(Forrás: Apple)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni