Legalábbis egy vietnami internetbiztonsággal foglalkozó cég szerint, akiknek máris sikerült kicselezni a Face ID-t, és erről egy videót is készítettek.

Bár az Apple szerint a több kamerából és érzékelőből álló rendszert nem lehet átverni maszkokkal, a Bkav nevű cég mégis talált egy megoldást.

A vietnami vállalat maszkja részben 3D-nyomtatással készült, de egyes részei két dimenziósak és némi sminkelésre is szükség volt a tökéletes összhatáshoz. Az álarc így sem került túl sokba, állításuk szerint nagyjából 150 dollárból elkészíthető. Azért a vészharangot még nem kell kongatni, hiszen azt a Bkav is kiemelte, hogy a maszkjuk egyelőre csak egy prototípus, és korábban a Wall Street Journal újságírójának például nem is sikerült átvernie hasonló trükkel az iPhone X Face ID-jét.

(Nyitókép: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A NASA költözteti a világ egyik legnagyobb űrrakétáját, húsz Boeing 777-es tömegét kell megmozgatnia hozzá

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés