Azt már megszoktuk, hogy a Sexton Videography gyakorlatilag az első ásócsapás óta minden hónapban új drónvideóval jelentkezik az Apple épülő "űrhajójáról", de a decemberi kiadványuk minden eddiginél szemléletesebben mutatja be, milyen gigantikus vállalkozásba fogott az Apple Cupertinóban.

A 2017 első felére elkészülő épületegyüttesen a videó tanúsága szerint már az utolsó simításokat végzik, megindult a tereprendezés is, bár abból egyelőre még nem sok látszik, hogy az épület belsejében és környékén egy hatalmas park lesz szökőkúttal, kávézókkal, és egy akkora, kilencezer négyzetméteres fitneszcenterrel, ami egy kisebb városnak is elég lenne.

Nem véletlenül, hiszen az Apple új kampusza tényleg egy kisebb város lesz, amelyben több mint 13 ezer ember fog dolgozni. Így már nem is tűnik túlzásnak az a húszezer férőhelyes parkoló, amit a főhadiszállás mellé húztak fel.

Az épület tetejét tejes egészében napelemek borítják, így az új kampusz teljesen önellátó lesz, a hatalmas ablaküvegeket pedig egyedi megrendelésre készítették Németországban. Előre sajnáljuk azt a szerencsétlen dolgozót, akinek először sikerült az a bravúr, hogy valahogy betörje az egyiket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni