Elmondjuk, miről is van szó.

Megváltozik az élete azoknak, akiknek iPhone-ja van, ugyanis tegnaptól már elérhető az Apple operációs rendszerének legújabb frissítése, az iOS 17.4, ami a megszokott stabilitási és hibajavítások mellett számos korlátozást felold az Európai Unión belül élő iPhone-tulajdonosok számára (eleget téve ezzel az EU szabályozásainak) – a legjelentősebb változások:

  • Az App Store mellett elérhetővé válnak alternatív alkalmazásboltok is.
  • A Safari helyett be lehet álltani egy másik böngészőt alapértelmezettnek (a frissítést követő első belépéskor a Safari megkérdezi, melyiket szeretnénk).
  • Az NFC-t már nem csak az Apple Pay tudja használni, alternatív fizetési módok is elérhetőek lettek.
Megjegyeznénk, hogy ha valaki nem él ezekkel az új lehetőségekkel, akkor neki minden marad a régiben.

(Fotó: Unsplash / Sumudu Mohottige)

Ez is érdekelhet:

Az Apple elmondta, miért nem szabad rizsbe tenni az elázott telefont

Az Apple persze azt is elmondta, hogy száríthatod ki a telefonodat.

Úgy nézhet ki az iPhone 16, mint az egyik legikonikusabb iPhone

Némileg megváltozhat az iPhone-ok kinézete.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés