19:00-kor kezdődik a One More Thing, vagyis a Még valami fantázianevű esemény.

Az Apple nem szokta csak úgy a legikonikusabb jelmondatát csak úgy eldurrogtatni, márpedig a ma este 19:00-kor kezdődő eseményüket One More Thing-nek (Még valami) keresztelték el.

Még valami fordulat nagy múltra tekint vissza az Apple-nél, egy remek prezentációtechnikai fogás, amit Steve Jobs vitt sikerre. Röviden a lényege, hogy az igazi nagy durranást a prezentáció vége után jelentik be, hogy még emlékezetesebb legyen.

Akárhogy is, a mai bemutatótól mindenki azt várja, hogy az amerikai cég bemutassa a saját chipjével, az Apple Siliconnal felszerelt első Mac modelljét. Az Apple az Intelt hagyja ott a saját gyártású processzoráért, ez pedig nagy mérföldkő lesz a cég életében. Az Apple Siliconnal érkező gépek a várakozások szerint hatékonyabban működnek majd energiafogyasztási szempontból, valamint emellett teljesítményjavulást is várnak az új chipektől.

Az Apple Silicont egyébként már júniusban bejelentették, de az akkori tájékoztatás szerint az első új chippel felszerelt gép csak év végén fog jönni. Vagyis nagy valószínűséggel ma este.

A prezentációt az Apple YouTube-csatornáján lehet majd élőben követni:

Mashable; kiemelt kép: Getty

És ezt olvastad már?

Donald Trump full VIP-s helikoptere akár már a tiéd is lehet

Kevesebb mint félmilliárdért megvehetsz egy szeletet a Trump-luxusélményből.

Gigantikus szovjet monstrumot sodort partra a Kaszpi-tenger

A Szovjetunió látványprojektjei ma már elhagyatottan lebegnek a tengeren.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában