Bár a válasz kézenfekvőnek tűnik, de valójában egyáltalán nem az. Szökőár? Lökéshullám? Hatalmas földrengés? Egyik sem.

Az eredmény, amit ötvenezer becsapódás modellezésével kaptak, a legjobban magukat a kutatókat lephette meg, hiszen a kutatás vezetője, Clemens Rumpf korábban még amellett érvelt, hogy a (leginkább valószínű) cunami helyett a legtöbb halálos áldozatot a lökéshullám szedné.

Nem lett igaza, de azoknak is csak részben, akik szerint a szökőár a leghalálosabb eleme egy aszteroida becsapódásának. A cunami valóban nagy pusztítást végezne abban az esetben, ha az aszteroida az óceánba csapódik, azonban ha szárazföldre érkezne, az emberek 45%-ával

a szél végezne,

ami úgy kapna fel, mint egy szalmaszálat.

Az emberiség további 30%-a megsülne, 20%-át az árhullám vinné el, és csupán 5% lenne, aki megérhetné, hogy a lökéshullám bevégezze a melót - áll a Geophysical Research Letters folyóiratban publikált tanulmányban.

És hogy mi van a maradék 1%-kal? Pech, de ők sem forgathatnának posztapokaliptikus sci-fit, helyette a törmelékek vagy a földrengés lenne a vesztük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Váratlanul megvadultak az iPhone-ok Donald Trump kongresszusi beszéde közben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés