Így nézhetett ki életében a híres perui múmia.

Az ősi emberi maradványok arcának háromdimenziós rekonstruálására szakosodott svéd archeológus és szobrász, Oscar Nilsson mintegy négyszáz órányi munka során rekonstruálta a híres perui múmia, egy több mint ötszáz éve rituálisan feláldozott tinédzser inka lány arcát – hangsúlyos arccsonttal, fekete szemmel és napbarnított bőrrel ábrázolja:

A női portré megalkotásán Oscar Nilsson mellett lengyel és perui szakértők is dolgoztak

Dagmara Socha lengyel bioarcheológus, a Varsói Egyetem andoki tanulmányokkal foglalkozó központjának kutatójától lehet tudni, hogy a lány arcának elkészítéséhez első lépésként koponyájának másolatát kellett megszerezniük. Ezt követően a testszkennelés, DNS-vizsgálat, az etnológiai jellemzők, és az életkor meghatározása segített a szakértőknek az arcmás elkészítésében.

Az antropológiai vizsgálatok megállapították, hogy a tizenhárom-tizenöt éves, 140 centiméter magas és 35 kilogramm súlyú, Juanitának nevezett lányt 1440 és 1450 között áldozták fel. A Johns Hopkins Egyetemen végzett CT-vizsgálat alapján halálát a nyakszirtjére mért erős ütés okozta.

Az inka lány mumifikálódott maradványait megtaláló amerikai antropológus, Johan Reinhard elmondta, sohasem gondolta volna, hogy valaha látni fogja a lány arcát olyannak, mint amilyen életében lehetett. Reinhard egyébként 1995-ben fedezte fel a lány maradványait hatezer méteres magasságban, a hófedte Ampato vulkánon:

(Forrás: MTI, fotó: Universidad Católica de Santa María)

Ez is érdekelhet:

Sikerült rekonstruálni egy 4200 éves nő arcát

A korai bronzkorban élhetett a nő.

Megalkották Jézus Krisztus élethű arcképét a torinói lepel alapján, természetesen a mesterséges intelligencia segítségével

A világtörténelem egyik legtitokzatosabb és legellenmondásosabb ereklyéje alapján készült el a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású személyének arcképe.

Rekonstruálták egy 50 ezer éve kihalt emberfaj arcát

Hobbitokként is szokták nevezni őket, amivel a Gyűrűk Ura félszerzeteire utalnak.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés