A világtörténelem egyik legtitokzatosabb és legellenmondásosabb ereklyéje alapján készült el a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású személyének arcképe.

Daily Star brit bulvárnapilap munkatársai ráeresztették a mesterséges intelligenciát, egészen pontosan a Midjourney programot a Jézus Krisztus halotti leplének tartott torinói lepelről* készült egyik fotóra, hogy alkossa meg a kereszténység központi alakjának arcképét – előbb ezt a bizonyos leplet mutatjuk:

*A torinói lepel egy négy méter hosszú lenvásznon, amelyen egy emberi test mása rajzolódik ki. Sokak meggyőződése szerint temetéskor ebbe göngyölték a halott Jézus Krisztus testét, vagyis az ő alakja jelenhet meg a leplen, eredetét azonban a mai napig viták övezik, emiatt pedig a katolikus egyház és talán a világtörténelem egyik legtitokzatosabb és legellenmondásosabb ereklyéjének számít – a római katolikus egyház soha nem fogadta el vagy utasította el teljesen, hogy a lepel valódiságát.

A Midjourney pedig el is végezte a munkáját, mi pedig megmutatjuk, hogyan is nézne ki a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású személyének tartott Jézus Krisztus arcképe a torinói lepel alapján a mesterséges intelligencia szerint:

(Forrás: Daily Star, fotó: Daily Star, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Képeken az állítólagos ufók mumifikálódott teste

Ezeréves ufókról mutatott bizonyítékot egy mexikói férfi a mexikói parlamentben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
43% Nem, tök jó, hogy van.
57% Azonnal, értelmetlennek tartom.
0% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés