Okosabbak, mint valaha.

Az Apple idei bemutatóján az iPhone 17-sorozat és az AirPods Pro 3 mellett három új okosórát is villantott: a Watch Series 11-et, Watch SE 3-at és a Watch Ultra 3-at, a három modell közül pedig mindenki megtalálhatja a neki valót.

A Watch Series 11 külsőre alig változott elődjéhez képest, viszont belül nagyot lépett előre, a fejlettebb alvásfigyelő funkció mellett többek között már képes hosszú távon jelezni a magas vérnyomás gyanúját. Ez a funkció nem egyszeri mérést végez, hanem a háttérben figyel, és időben értesít, ha bajt sejt. Szintén újdonság a kétszer karcállóbb kijelző, a 24 órás üzemidő és az AirPods Pro 3-ból az órák világába érkező élő fordítás lehetősége.

Az Apple Watch Series 11 szeptember 19-től kapható, Magyarországon 179 990 forintos áron – ITT már előrendelhető.

Az SE 3 az elérhetőbb árú modell, ami megkapta S10 chipet, vagyis az előző SE-hez képest jelentősen gyorsabb és erősebb lett, emellett 5G-támogatást és gyorsabb töltést is kínál, plusz itt is elérhető az élő fordítási lehetőség , sőt még menstruációsciklus-követésre is alkalmas.

Az Apple Watch S3 szeptember 19-től kapható, Magyarországon 109 990 forintos kiinduló áron – ITT már előrendelhető.

A csúcskategóriát idén is az Ultra képviseli, ami már a harmadik generációjánál tart. Az Ultra 3 minden eddiginél nagyobb és – elsősorban a sportolóknak kedvező – fényesebb kijelzővel érkezett, ami még szélsőséges körülmények között is jól látható. Természetesen megkapta a 11-es sorozattal érkező újításokat, amik az Ultra 3 estében a műholdas kommunikáció lehetőségével is kiegészül. Az Apple állítása szerint 42 órás üzemidővel lehet számolni.

Az Apple Watch Ultra 3 szeptember 19-től kapható, Magyarországon 369 990 forintos kiinduló áron.

(Fotó: Apple)

Ez is érdekelhet:

Egy ultravékony és egy merőben átdizájnolt iPhone-t is bemutatott az Apple

Az Apple legújabb telefonjai, az iPhone 17-es széria modelljei hivatalosan is megérkeztek.

Az Apple megcsinálta a fülhallgatót, ami valós idejű fordításra és szívritmusmérésre is képes

Az Apple egy prémiumkategóriás fülhallgatót is villantott az iPhone 17 bemutatásakor.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés