Ha nem ma kezdted a géminget, akkor tudod, mi az az Atari. A hetvenes-nyolcavanas évek fordulóján az amerikai vállalat a videojátékvilág ura volt, amíg a '83-as válság tönkre nem tette őket.

Később gyártóból fejlesztők, majd kiadók lettek, mígnem végleg elveszítették vezető szerepüket. Régen mindenki Aatari 2600-on és Atari ST-n nyomta, ma viszont a fiatalabb gémerek már azt sem tudják, ezeket a gépeket eszik vagy isszák.

Az E3-on sem hallhattunk sokat felőlük, de azért közzé tettek egy teasert, amiről nagyjából semmit nem lehetett levágni.

Azt mondjuk már a videó címéből lehetett tudni, hogy valamiféle új termékről van szó, amit évek óta fejlesztenek, de hogy pontosan mi is ez, azt nem kötötték az orrunkra.

A vállalat vezetője, Fred Shesnais azonban végre volt oly jó, és megerősítette azt, amit a teaser alapján sejtettünk: a cég egy új konzolgépen dolgozik. Köszi, de azért jó lett volna még pár plusz infó. Egyelőre ugyanis a tényen kívül semmi konkrétum nem tudható. Lehet, hogy az Atari a Nintendo által elkezdett retromániára felülve a régebbi gépeit akarja újra a boltokba küldeni, de az is lehet, hogy egy teljesen új asztali gépet terveznek piacra dobni.

Az biztos, hogy a piacot uraló Sony, Microsoft és Nintendo mellé beszállni a versenybe, igen nagy bátorságra vall.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Látványos, napsúroló üstököst figyelhetünk meg, ha nem tépi szét a Nap addig

Mondunk egy országot, melyik világhírű sörmárka származik onnan?

Ezért van reggel kellemetlen szájszagod

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.