Nem teljesen az, mint ahogy a filmeken ábrázolják.
Szögezzük le a nyilvánvalót: űrruha, más néven a szkafander nélkül nem tudnánk megbirkózni a világűr ellenséges körülményeivel. Csakis ez a mindenféle életfenntartó és munkavégző eszközökkel felszerelt több rétegű ruha tart minket életben és biztosítja a mozgásunkat a világűrben.
Főbb követelmények az űrruhával szemben: a megfelelő levegő és hőmérséklet, valamint sugárvédelem biztosítása, illetve a belső légnyomás megtartása.
Na de mi történne az emberi testtel, ha szkafander nélkül lépne a világűr vákuumába?
Alekszej Leonov szovjet űrhajós volt az első ember, aki űrsétát tett, 1965. március 18-án a Voszhod–2 küldetés során 12 percet töltött az űrben
Talán az első dolog, amit meg kell jegyezni, hogy a hollywoodi forgatókönyvek túlzásba esnek a témával kapcsolatban, amikor úgy ábrázolják az űrruha/űrsisak nélküli ember halálát, hogy az azonnal felrobban vagy megfagy, amint a világűr vákuumába lép a megfelelő védőfelszerelés nélkül. Persze ezek így történnek a valóságban is, azonban
nem pillanatok alatt következne be a vég, hanem csak percek alatt.
A világűr tökéletesen más, mint a megszokott, mindennapi környezetünk. Legfőbb különlegessége a szinte teljes vákuum, és azért csak szinte, mert még az intergalaktikus térben is van köbméterenként néhány hidrogénatom, igaz, ez számunkra elhanyagolható. A világűr anyagüressége pedig rendkívül alacsony nyomást eredményez, ami azért fontos, mert a légköri nyomás határozza meg azt a hőmérsékletet, amelyen a folyadékok felforrnak és gázneművé válnak. Ha például a folyadékon kívüli nyomás magas (mint a Földön a tengerszinten), akkor nehezebb képződnek és emelkednek/szöknek ki a gázbuborékok. Az űrben ugye gyakorlatilag nincs légköri nyomás, így a folyadékok forráspontja is jelentősen csökken, ami komoly probléma számunkra, hiszen az emberi test tömegének több mint fele vízből áll – ez a felnőtt férfiak esetében 60%, nőknél pedig 50% a nagyobb testzsírszázalék miatt.
Az emberiség eddigi leghosszabb űrsétája 8 óra és 56 percig tartott, a NASA két űrhajósa, Susan Helms (balra) és James Voss (jobbra) állította fel még 2011. március 11-én
Tehát nyomás hiányában a víz a testünkben felforrna, folyadékból azonnal gázzá alakulna, és lényegében az összes vizet tartalmazó testszövetünk tágulni kezdene, egészen addig, míg el nem szakadna.
Egy, az Aerospace Medicine and Human Performance folyóiratban megjelent 2013-as tanulmányban azt vizsgálták, miként hat a vákuum az állatok és emberek szervezetére, és arra a megállapításra jutottak, hogy 10 másodpercen belül elvesztették az eszméletüket, valamint többen a kontrollt is a húgyhólyagjuk és a bélrendszerük felett – ugye itt a Földön sem minden ájult csinál maga alá –, mindemellett pedig a táguló izmok csökkentették a szív és agy felé áramló vér mennyiségét. Mindezek mellett a légüres tér a levegőt is kivonja a tüdőnkből, így
az ájulás mellett perceken belül megfulladnánk, valamint
mivel a testünkben található víz folyamatos forralása során a vízmolekulák elpárolgása hőenergiát vonna el a testből, ennek a hőveszteségnek a hatására
az orr és a száj környéke megfagyna, és testünk többi része is lehűlne.
Halálunk azonban nem azonnal következne be, mint ahogy a filmeken ábrázolják, a szakértők szerint nagyjából két perc alatt jönne el a vég.
Az ember, aki túlélte a vákuumot
1966-ban a NASA repülőmérnöke, Jim LeBlanc egy hatalmas vákuumkamrában tapasztalhatta meg, milyen a vákuumnak kitéve lenni, ugyanis egy űrruha prototípusának tesztelése közben a ruhájához csatlakozó nyomásbiztosító tömlő egyszer csak lecsatlakozott: „mielőtt elájultam, éreztem, hogy a nyelvemen a nyál bugyborékolni kezdett, ez az utolsó dolog, amire emlékszem”. A kamrát gyorsan (4200 méteres magasságnak megfelelő) nyomás alá helyezték, LeBlanc pedig 27 másodperccel azután vissza is nyerte az emlékezetét, és szerencsére komolyabb károsodást nem szenvedett.
(Forrás: LiveScience, NewScientist, NASA, Wikipédia, fotó: NASA, Getty Images)
Ez is érdekelhet: