Innen kifejezetten túlviláginak tűnik, de nem az.

Igazán különleges képet készített a Földről a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről egy űrhajós, a fotón ugyanis az látható, mintha két kék folt lebegne a bolygónk légkörében. Bár kifejezetten túlviláginak tűnhet, valójában azonban két, egymással nem összefüggő, de a véletlennek köszönhetően egy időben történő természeti jelenségről van szó – előbb mutatjuk:

A kép alján látható fényfolt egy hatalmas villámcsapás valahol a Thai-öbölben. Igazi kuriózum, hogy sikerült ezt megörökíteni az ISS fedélzetéről, ugyanis a villámlásokat jellemzően eltakarják a felhők, jelen esetben azonban felhőtakaróban lévő lyukban alakult ki, ami így egy feltűnő világító gyűrűt hozott létre.

A kép jobb felső sarkában látható kék fényfoltról pedig a Hold tehet, bolygónk állandó kísérője ugyanis visszaveri a Nap fényét, ami a Föld légkörében található részecskék miatt kékül be és szóródik szét.

A képet egyébként még tavaly október 30-án készítette a 66. expedíció legénységének egy meg nem nevezett tagja, amikor az ISS áthaladt a Dél-kínai-tenger felett, a fényképet viszont csak idén október 9-én tette közzé a NASA Earth Observatory.

(Forrás: NASA Earth Observatory, IFL Science, fotó: NASA Earth Observatory )

Ez is érdekelhet:

Ilyen hangja van egy meteorbecsapódásnak a Marson

Első alkalommal sikerült rögzíteni meteor becsapódását a Földön kívül, egy másik bolygón.

Így néz ki a 26,4 millió négyzetkilométeres ózonlyuk, ami az Antarktisz felett tátong

Az Antarktisz feletti ózonlyuk közel kétszer akkora, mint maga az Antarktisz.

A NASA eltérített egy óriási aszteroidát

A 160 méter átmérőjű és 5 milliárd kilogrammos égitest pályája sikeresen megváltozott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

3 milliárd évnyi evolúció ment a kukákba az emberiség miatt

Egy férfi úgy száll szembe a Milton hurrikánnal, hogy a földhöz szíjazta a házát

További cikkeink a témában