Már csak rajta múlik.

A NASA élő közvetítésében pár perce hangzott el, hogy a marsjáró magára van utalva, egyedül kell leszállnia a Mars felszínére. Ahogy Kiss László, az ELTE csillagásza mondta: a leszállást nem a Földről fogják irányítani, hanem egy automata folyamat fogja navigálni az eszközt.

Érdekesség, hogy a Pereseverance az elődökhöz képest más módon fogja megkísérelni a leszállást, a korábbi marsjárók ugyanis nagy lufikban zuhantak a bolygó felszínére, ám ezúttal egy ejtőernyős technológiával fognak kvázi siklani a ritka marsi légkörben.

Matt Smith, a misszió egyik vezető mérnöke az élő adásban elmondta, hogy az eszköztől folyamatosan kapják az adatokat arra vonatkozóan, hogy sikerül-e megfelelő sebességre lelassulnia. Emellett adatokat fogunk kapni arról is, hogy a Marson jelenleg milyen körülmények uralkodnak, hány fokos a felszín és hogy milyenek a körülmények.

Az élő adás itt követhető:

Magyar nyelven pedig itt:

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni