Szabad szemmel is látható volt a Földről.

A 2020-as év legnagyobb csillagászati eseménye volt a NEOWISE üstökös (C/2020 F3), ami még Magyarországról is látható volt szabad szemmel. Azon év július 5-én a már a Földtől távolodó NEOWISE nagyjából 166 millió kilométerre járt tőlünk, ekkor készített felvételt róla a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik kamerája, aminek köszönhetően láthatjuk, hogy néz ki az űrből, amikor elhúz bolygónk mellett egy üstökös:

A NEOWISE egyébként mintegy 7000 év múlva kerül ismét olyan közel a bolygónkhoz, hogy a Földről is megfigyelhető legyen.

Ez is érdekelhet:

Így nézne ki a Föld, ha megkapná a Szaturnusz gyűrűrendszerét

Jól látszik, milyen orbitális méretkülönbség van a Föld és a Szaturnusz között.

Így néz ki a gyűrűs napfogyatkozás az űrből nézve

A napfogyatkozás óriási sötét foltként vonult végig a Föld felszínén.

Ezt „hallani” 30 billió kilométerre a Földtől

A NASA szakemberei megcsinálták, hogy az emberi fül számára is hallható legyen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés