Úgy tűnik, a kínai gyártó megelégelte, hogy a telefonjuk csak egy a sok olcsó kínai mobil közül, így a kiugró kamerás Find X után most egy olyan telefont mutattak be, aminek szinte nincs olyan eleme, amiről azt mondhatnánk, hogy valahol már láttuk.

Oké, a három hátlapi kamerás megoldást a Huawei P20 Prónál már láttuk, de ha hasonlóságokat akarnánk keresni, akkor inkább a Galaxy S9-hez kéne nyúlnunk, ugyanis az R17 Pro 12 megapixeles főkamerája ugyanúgy állítható apertúrájú, mint az S9-é. Az Oppo emellett egy 20 megapixeles kamerát rakott a telefon hátuljára, a harmadik kamera pedig úgynevezett TOF 3D-s technológiát használ, aminek a kiterjesztett valósághoz lesz köze.

Bár az R17 Prón is találunk kamerafület, az még véletlenül sem hasonlít egy eddig látott megoldásra sem. A kijelzőnél maradva érdemes megemlíteni, hogy az Oppo telefonja az első, ami már a Corning Gorilla Glass legújabb, hatos változatával érkezik, így elvileg minden eddiginél jobban bírja, ha leejtik. Ez nem csak azért jó hír, mert senki sem szereti összetörni a telefonját, hanem mert az R17 az egyik legelső olyan telefon, amiben a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót találunk.

Az R17 Próban ezen kívül nem egy, hanem rögtön két akkumulátort van, egyenként 1850 mAh-os kapacitással, aminek feltehetőleg az Oppo évek óta fejlesztgetett SuperVOOC töltési technológiájához van köze, amivel a gyártó szerint mindössze tíz perc alatt tudjuk 40%-ra tölteni az akksit.

Végezetül az R17 Pro az első telefon, ami a Qualcomm új, Snapdragon 710 procijával érkezik, ami mondjuk kicsit érthetetlen döntés az Oppo részéről, hiszen ennek a teljesítménye azért jócskán elmarad a Snapdragon 845-től. A telefonba bedobtak 8 GB RAM-ot is, jelezve, hogy az Oppo R17 Pro a gyengébb proci ellenére azért eléggé csúcskategóriás teló, vagyis a teljesítménnyel várhatóan nem lesznek komoly gondok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés