Azt persze lehet tudni, hogy amit Elon Musk mond, az hamar beszédtéma lesz, na de ennyire.

A Tesla- és a SpaceX-vezér Elon Musk korábban többször is elmondta, hogy nem hisz a földönkívüliek létezésében, februárban például úgy nyilatkozott erről, ha valóban léteznének, akkor ő egészen biztosan tudna róla, ám közvetlen bizonyíték eddig meg nem jutott el hozzá, szerint így csak időpazarlás az utánuk való kutatás.

Musk most az egyik kedvenc fórumán, a Twitteren osztott meg ezzel kapcsolatban egy bejegyzést, amiben a földönkívüliekkel szembeni szkepticizmusát hozta össze humorával, ami lényegében egy mémet eredményezett:

Musk két grafikonja azt mutatja, hogy míg a kamerák felbontása rohamtempóban nőtt a 19. század óta, addig az ufókról készült felvételek minősége semmit sem változott.

Azzal persze számolni lehetett, hogy Musk bármint mond, azt hamar felkapja az internet népe, és nyilván ezzel a tweettel is pontosan ez történt, rögtön virálissá vált: március 23-i megjelenése óta

  • közel 444 ezer lájkot kapott – még a Twitter-alapító Jack Dorsey is nyomott egy szívet rá –,
  • több mint 55 ezer kommentet írtak hozzá,
  • és olyan 46 ezren osztották meg.

Eközben...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés