A mindenki által jól ismert világtérképpel az alapvető probléma az, hogy egy gömbfelületet nem tudunk úgy kétdimenzióssá lefejteni, hogy ne szenvednének el torzulást a térképen ábrázolt formák.

Egy ilyen térkép Achilles-sarkai az északi és a déli tájak, ugyanis a sarkok felé haladva egyre inkább „megnyúlnak” a térképen látható területek – ez természetes, ugyanis gondoljunk bele:

egy ilyen térképen az a benyomásunk, mintha ugyanolyan hosszú lenne az egy pontból álló Északi- vagy Déli-sark, mint a 40 ezer kilométer hosszú Egyenlítő.

Így például Grönland, Kanada és Oroszország északi részei is irreálisan naggyá válnak, vagy elég csak megnézni a pirossal jelölt Spitzbergákat is, amely bár 61 ezer km², szinte kétszer akkorának tűnik, mint a több mint 640 ezer négyzetkilométeres Franciaország. Az is nagyon árulkodó, hogy a hosszúsági fokok egyáltalán nem közelednek egymás felé a pólusoknál, hanem párhuzamosan haladnak egymás mellett.

Most azonban elkészült egy olyan térkép, amely figyelembe veszi azt, hogy a gömbfelületet nem lehet egyszerűen csak lefejteni az íróasztalra vagy a falra. Az AuthaGraph névvel megáldott térképen a területek egymáshoz viszonyított nagysága és távolsága is jobban megfelel a valóságnak, még ha első ránézésre furcsának is tűnik:

A térkép elkészítői 96 egyenlő részre osztották a bolygót, majd ezeket felhasználva rakták ki ezt az igencsak bizarr térképet. Valahogy így:

Természetesen ez a térkép sem tökéletes – például zavaró lehet az, hogy Ausztrália közelebb tűnik Magyarországhoz, mint például az Antarktiszhoz, vagy elég megnézni azt, hogy a hosszúsági és szélességi fokok meglehetősen merész alakzatot vesznek fel a térkép egy-egy pontján. De talán ezekkel együtt is megfelelőbbnek tűnik arra, hogy élethűbben adja vissza a Földünkön tapasztalt földrajzi viszonyokat, főleg, mert a szárazföldet érintő területeknél jóval kevesebbet torzít. A kérdés már csak az, hogy képes lesz-e leszorítani a trónról az elhíresült világtérképünket.

És ha már a térképeknél tartunk...

Mi lenne, ha óraigazítás helyett inkább az időzónánkat változtatnánk meg?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés