A méregdrága kameráiról ismert Red elég magasra tette a lécet az első telefonjával, amit aztán nem is igazán sikerült megugraniuk. Pedig a Hydrogen One-ban még holografikus kijelző is van.

Semmihez sem fogható kijelző, páratlan videós képességek és brutális hangrendszer - szerényen csak ennyit ígért a Red Hydrogen One, de az első tesztek alapján a több mint egy éve folyó hájpnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Félreértés ne essék, a Red a legfontosabb ígéretét kétségkívül teljesítette: a Hydrogen One-ban tényleg egy 4V-s kijelző van, ami négy képből állítja össze a szemüveg nélkül is látható három dimenziós képet, nagyjából úgy, mint mondjuk a Nintendo 3DS. Az már más kérdés, hogy a külföldi újságokban megjelent tesztek szerint az így létrehozott kép nem igazán jó minőségű, ráadásul tartalom híján eléggé fölösleges is.

A telefonnal viszont az igazán nagy probléma, hogy bár 1300 dolláros árával drágább, mint bármelyik csúcskategóriás telefon az iPhone Xs-től kezdve a Samsung Galaxy Note 9-ig, képességekben jelentősen elmarad az említett telefonoktól. A Hydrogen One-ban csupán egy tavalyi Snapdragon 835 proci van 6 GB RAM-mal, a duál kamerája sem veszi fel a versenyt az élmezőnnyel, nem vízálló, nem tölthető vezeték nélkül, ráadásul ormótlanul nagy. Különösen nagy pofára esés, hogy a telefon bizonyos szempontból még videós képességekben is elmarad a mai csúcstelóktól, 4K-s videókat például csak 30 fps-ben lehet vele rögzíteni.

A helyzet később a moduláris kiegészítőkkel változhat, ezek ugyanis tényleg mobiltelefonoktól soha nem látott videós képességeket ígérnek, de még ha így is lesz, a telefon akkor is csak egy szűkebb rétegnek lesz igazán vonzó. Mindenki másnak pedig ott a tegnap bemutatott OnePlus 6T, ami 550 dollárért többet ad, mint a Hydrogen One több mint a duplájáért.

Itt a telefon, amire mindenki várt

A OnePlus 6T rendesen beelőzte a konkurenciát a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, pedig még mindig feleannyiba kerül, mint a legtöbb csúcstelefon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés