Nagyobb meglepetés nélkül mutatkozott be az új iPhone, hiszen az Apple legújabb okostelefonja nagyjából pont olyan lett, mint amire az előzetes várakozások alapján számítani lehetett. Nagyobb kijelző, erősebb processzor, és megújult dizájn. És végre az Apple-rajongók is hordhatnak okosórát.

iPhone 6

Lássuk pontokba szedve, hogy mit kapunk idén ősszel az Apple-től:

  • Az új iPhone 4,7 colos kijelzővel érkezik, amelynek felbontása 1334x750 pixel, valamint iPhone Plus néven érkezik egy 5,5 colos kijelzővel szerelt változat is, amely full HD felbontást kapott.
  • A dizájn is teljesen megújult: a telefon oldalait lekerekítették, ahogy a kijelző széleit is, amely szépen ráhajlik a fémkeretre.
  • Bár sejteni lehetett, de kisebb meglepetés azért, hogy a telefon kijelzőjét valóban nem Sapphire Glass védi, amely a hírek szerint nem védett eléggé a leejtés ellen.
  • Az új telefonok jóval vékonyabbak a 7,6 mm vastag iPhone 5S-nél: a nagyobbik teló 7,1, a kisebb pedig mindössze 6,9 mm vastag.
  • A telefont egy új, 64-bites A8 chip hajtja, amely 25%-kal gyorsabb számítási kapacitást és 50%-kal jobb grafikus teljesítményt tud az A7-es chiphez képest. Az M8 segédprocesszorral együtt ez az eddiginél szebb játékokat jelent.
  • Amit az Apple igyekszik is maximálisan kihasználni, többek között az EA-vel, az Ubisofttal, a Square Enixszel és a Gamelofttal is megegyeztek, akik már idén bemutatják az első, iPhone 6-ra készült játékaikat.
  • Javult a telefon üzemideje is, amelyen már 11 órán keresztül nézhetünk filmeket folyamatosan.
  • A telefon támogatja a Voice over LTE funkciót, de ha nincsen térerő, akkor az előzőnél háromszor gyorsabb 802.11ac wifivel wifin keresztül is kezdeményezhetünk hívásokat.
  • A 8 megapixeles iSight kamera is sokat fejlődött: új szenzor és optikai képstabilizátor, gyorsabb autofókusz (Focus Pixels) és fejlettebb noise reduction, de sajnos továbbra is csak full HD-ben tud képeket készíteni.
  • A videófelvételnél a legfontosabb változás, hogy immár 240 fps-sel is készíthetünk lassított felvételeket.
  • Az új telefonokon már az iOS 8 fut, ami támogatja az egykezes funkciót is: a home gombot kétszer megnyomva a képernyő aktív része lejjebb csúszik nagyjából a kijelző feléig. Emellett az 5,5 colos iPhone kapott egy Landscape View nevű funkciót, amivel a telefont oldalra fordítva is használhatjuk és kopipésztelhetünk is végre.
  • Az iPhone 6-ban bemutatkozik a forradalmi Apple Pay: az NFC-szabványt támogató új iPhone mobil pénztárcaként is funkcionál, így a Visa, Mastercard vagy American Express kártyáink helyett mostantól elég a telefonunkat magunkkal vinnünk fizetéshez. Ez a funkció viszont az USA-ban is csak októbertől lesz elérhető.
  • Az új iPhone végre 128 GB-os belső tárral is kapható lesz.
  • A 16 GB-os iPhone ára az USA-ban, kétéves hűségszerződéssel 199 dollár, a 64 GB-osé 299, a 128 GB-osé pedig 399 dollár. Az iPhone Plus ennél száz dollárral drágább.

Apple Watch

Az iPhone-nál jóval több érdekességet tartogatott az Apple okosórájának a bejelentése, amelynek már a neve is kisebb meglepetés, hiszen a sokat emlegetett iWatch helyett Apple Watch néven érkezik. A Pebble Steelnél kisebb, okosórákhoz képest kifejezetten esztétikus látványt nyújtó óra szinte minden olyan funkciót tartalmaz, ami az iPhone-ból most kimaradt, így a kijelzőt Sapphire Glass védi, és vezeték nélkül lehet tölteni. Az iOS okosórákra optimalizált változatát futtató Apple Watch-on alapvetően az óra oldalán található tekerővel (Digital Crown) tudunk navigálni, de természetesen a kijelző is érintésérzékeny, sőt, még a nyomás erősségét is érzékeli.

Az órában lesz Siri, így üzeneteket írni hangirányítással is tudunk, a legjobb viszont egyértelműen az, hogy az Apple Pay az okosórába is bekerült, így hamarosan az óránkkal tudunk majd fizetni a boltban. Nem véletlenül mondta Tim Cook, hogy "az Apple Watch a legszemélyesebb dolog, amit valaha készítettünk", hiszen az okosóra az Apple-től némileg meglepően teljesen személyre szabható: műanyag, bőr- és fémszíjakkal is kapható lesz, szinte mindenféle színben. A telefon iPhone 5, 5C, 5S, 6 és 6 Plus modellekkel fog együttműködni, az ára pedig 349 dollártól indul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A repülőgép, amelyből egyetlenegy tud repülni a világon, és gyakran feltűnik Budaörs fölött

Feltalálod magad a híres találmányokról szóló kvízben?

Egy új tanulmány alátámasztotta az elméletet, ami megkérdőjelezi az ősrobbanás teóriáját

További cikkeink a témában