Az okostelefonokkal, táblagépekkel felszerelt közönséget gyakorta megkísérti a vágy, hogy egy beépített hangszórónál valami komolyabb eszközön hallgathassanak zenét, ilyenkor pedig rendszerint egy kisebb, viszont hordozható hangfalnál kötnek ki. Utóbbi mezőnyt erősíti a Beolit 12 is, csak ebben az esetében nem erőltetnénk a "kisebb" jelzőt. A 2.1-es Beolit hangrendszer ugyanis 2,8 kg-os, kárpótlásul viszont az oldalára csatlakozik egy olasz bőrszíj, ami megkönnyíti a hordozását. Természetesen az extra súly extra minőséget is jelent, a beépített akkumulátor például nyolc órán át képes kiszolgálni a lejátszónkat, már amennyiben vezetékkel csatlakoztatjuk hozzá a gépünket. Az AirPlayt támogató Apple-kütyük esetében ugyanis erre sincs szükség, hiszen ebben az esetben streamelt zenét kapunk az arcunkba a 120 wattos, D osztályú erősítővel felszerelt hangfaltól. A tervezők igyekeztek minimalizálni a gombok számát is, így mindössze négy billentyű található rajta, amelyekből kettőt a hangerőt szabályozó gombok foglalnak le, a maradékkal pedig a hálózatot, illetve a magát a sztereó-rendszert kapcsolhatjuk ki, illetve be. A továbbiakat már a beépített szoftver kezeli, amit alkalmanként közvetlenül a webről frissíthetünk. A Beolit 12-t így elsősorban akkor fogod szeretni, ha ragaszkodsz a minőségi zenehallgatáshoz, és nem remeg meg a kezed némi extra súly miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés