A szabály, az szabály, amit még azt Apple sem tud megkerülni.

Az Apple új, iPhone 16 készülékei nem kerülhetnek az indonéz boltok polcaira, miután az ország ipari minisztériuma leállította az értékesítésüket. Ennek oka, hogy

a világ egyik legnagyobb techóriása nem teljesítette az Indonézia által előírt követelményt, miszerint az országban forgalmazott okostelefonoknak legalább 40%-ban helyi gyártású alkatrészeket kell tartalmazniuk.

Az ominózus készülékek egyéni használatra behozhatók az országba, de csak a megfelelő vámok megfizetése után.

Indonéziában az okostelefon-piacot jelenleg a kínai OPPO és a dél-koreai Samsung uralja, mindkét vállalatnak van gyára is az országban, valamint helyi beszállítókat is alkalmaznak. Bár az Apple-nek nincs gyártóüzeme Indonéziában, de a cég 2018 óta jelentős összegeket fektet be helyi alkalmazásfejlesztői akadémiákba – úgy tűnik, ez is kevés ahhoz, hogy iPhone 16-ot is lehessen forgalmazni.

(Forrás: Reuters, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy magyar hegység 9000 tonna aranyat és 9000 tonna ezüstöt rejt magában 720 milliárd euró összértékben

Bányászat indul! (Feltéve, ha minden engedélyt megkap a magyar vállalkozó.)

Van abban valami baljósló, amikor túlhízott buzogányfejek hullnak ki egy helikopterből

Vagy hórihorgas dartsnyilak, esetleg gigantikus szekercefejek.

Ez a kép 208 gigapixeles, és 14 millió galaxist, valamint több tízmillió csillagot mutat meg

És ez a térkép csupán az égbolt több mint egyharmadát feltáró teljes kép 1%-át fedi le.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

További cikkeink a témában