Néhány napja mindenfajta előzmény nélkül kiürítették az Új-Mexikóban található Nemzeti Napmegfigyelő Obszervatóriumot, majd a rolóját is lehúzták.

Ha ez nem volna elég, Sunspotban ezek után megjelentek a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei is, így aztán végképp ember legyen a talpán, akinek némi sci-fi múlttal vagy jóféle képzelőerővel a zsebében nem ugrott be kapásból az X-akták néhány nehezen felejthető jelenete. A lelkes konteóhívőknek pedig ezúttal (is) ugye határ a csillagos ég.

via ytCropper

A csillagvizsgáló üzemeléséért felelős konzorcium, az AURA (Association of Universities for Research in Astronomy), valamint az Új-Mexikói Állami Egyetem szakemberei is nagyokat hallgatnak egyelőre, a sajtónak sem kommentálták még az esetet. A közeli új-mexikói település, Cloudcroft egyik lakosa is azt nyilatkozta, fogalmuk sincs hogy, mi történt, de a környéken az egyik postahivatalt is kiürítették.

Az AURA szóvivője, Shari Lifson végül annyit elmondott, hogy elővigyázatossági okok miatt záratták be az obszervatóriumot, jelenleg pedig nincs több hozzáfűznivalójuk a történtekhez.

Chuck Wendig on Twitter

CALL MULDER AND SCULLY SHIT IS GETTING REAL https://t.co/yWxnVrJywP

A konteósok egy része födönkívüliek támadására gyanakszik, mások szerint egy aggasztó felfedezés, például a Föld felé száguldó égitestet azonosítása állhat a háttérben. De az X-akták mellett a Stranger Thingsből ismert titokzatos kapu is megihlette sokak kreativitását, na meg az is jót tett a magas fordulatszámon pörgő agytekervényeknek, hogy a történelem leghíresebb „ufószerencsétlensége” innen 130 mérföldre, a szintén új-mexikói Roswellben volt több mint hetven éve, amelynek a részletei továbbra is tisztázatlanok.

via ytCropper

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés