Volt, aki már meg is kóstolta, íme az eredmény.

Izraelben egy étterem laborban tenyésztett csirkéből csinál készít szendvicset és azt árulja a vendégeknek – írja a Futurism.

A Guardian tudósítója szerint a vállalkozás inkább egy bemutatóteremhez hasonlít, mintsem kifőzdére.

A lap tudósítója, aki egyébként ki is próbálta az ételt, elmondta, hogy a csirkehús állagát nagyon nehéz leutánozni, de ezen kívül minden rendben volt, szinte tökéletesen olyan íze volt az ételnek, mintha rendes, hagyományos módon készített csirkés szendvicset evett volna.

A növesztett csirke sajátossága, hogy tökéletesen tudják vele utánozni a drágább, jó körülmények között tartott csirke húsának ízét is. A férfi által megkóstolt csirkét a labor elmondása szerint mindössze három nap alatt növesztették.

Kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Az amerikai hírszerzés szerint Kína biológiailag felturbózott katonákat képezhet

Az NBC-nek magas rangú kínai vezetők korábban arról nyilatkoztak, hogy a génállomány módosítása elképesztő távlatokat nyithat meg a hadászatban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában