Pier Luigi Dragotti, az Imperial College London kutatója és Catherine Higgitt, a londoni Nemzeti Galéria tudósa új algoritmusokat kombinált egy makro-röntgensugarakkal működő szkennelési eljárással (MA–XRF), amely feltérképezi a festményeken belüli kémiai elemeket.

A tudósok az új eljárással Leonardo da Vinci Sziklás Madonna című alkotását vizsgálták. Az eljárás segítségével minden eddiginél egyértelműbben tárták fel azokat a rejtett figurákat, amelyeket Leonardo azt megelőzően festett a vászonra, hogy elkészítette volna a végleges képet.

Ezen alakok között van például egy angyal és a kisded Jézus.

Dragotti szerint olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban, de remek érzés volt végül feltárni a szárnyakat és a fejet.

A Nemzeti Galéria kutatói infravörös képalkotó eljárásokkal már felfedezték a kép felszíne alatt Leonardo eredeti rajzait, többek között Madonna alakját egy másik pózban és kissé feljebb elhelyezve.

Az MA–XRF segítségével pixelenként vizsgálták át az alkotást, hogy az anyagon belüli különböző kémiai elemeket észleljék. Felfedezték, hogy az első kompozíció rajzai cinket tartalmaznak, amely lehetővé teszi, hogy több alakot is feltárjanak.

Dragotti fejlesztette ki az algoritmust, amely feldolgozza az MA-XRF szkennerből származó hatalmas mennyiségű adatot. Ennek és a már létező módszereknek a segítségével sokkal megbízhatóbban alkothatnak képet az adatokból.

„Minden egyes pixel különböző mennyiséget tartalmazott mindegyik elemből a különböző rétegekben. Minden pixelt egyesével elemeztünk, mielőtt kombináltuk őket, hogy aztán összeálljon a festmény alatti rajz. Így bontakozott ki az angyal és a kisded sokkal élesebb képe” – fogalmazott Dragotti.

Kövesd a Rakétát, a Player jövőmagazinját!

Tavaly év végén startolt el a Player új magazinja, amiben kiemelten foglalkozunk a legérdekesebb technológiai és tudományos újdonságokkal, az autózás jövőjével, a megújuló energiával, a klímakérdéssel, és még számtalan olyan izgalmas trenddel, ami a következő években meghatározó lehet. Kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

 

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés