A DJI 2015-ben kezdett el olyan képstabilizáló eszközöket gyártani, melyekkel különböző kézikamerákkal lehetett tükörsima mozgású videókat rögzíteni, majd később ezek bekerültek a drónjaikba is. Végül megcsinálták az Osmo Mobile-t, amivel konkrétan letarolták a piacot. Az azóta egy modellfrissítésen átesett bigyó a videós tartalmakat házilag előállító médiaipari szakmunkások számára nélkülözhetetlen eszközzé vált.

Egy baj van csak vele: nem fér el az ember zsebében, amit igazából csak azok éreztek eddig hátránynak, akik retiküllel indulnak el hosszúhétvégézni. Na de most ők is megkönnyebbült sóhajjal dőlhetnek hátra, a DJI ugyanis bemutatta az Osmo Pocket-et, és ezzel egy még szélesebb tömeg számára jött el a videós mennyország.

Az Osmo Pocket a cég (legyünk konkrétabbak: a világ) legkisebb olyan eszköze, mely 3 tengelyes fizikai képstabilizálóval felszerelt, akár 60 kép/másodperces, 4K felbontású videó rögzítésére is alkalmas, 12 megapixeles kamerával rendelkezik, és mindössze ekkora: 122 × 37 × 28.6 mm.

Van még rajta egy apró színes LCD-kijelző is, csak hogy még emiatt se érhesse szó a ház elejét, így akkor is pontosan tudni fogod, hogy mit rögzítettél, ha nem akarod összelőni a mobiloddal USB-C/Lightning-csatin keresztül. A kamera egyébként pontosan ugyanaz, mint ami a Mavic Pro, a Mavic Air és a Mavic 2 Zoom drónokba került, így a minőséggel egészen biztosan nem lesz probléma. A remek hardvert olyan szoftveres eszközök segítik, mint a korábban már remekül vizsgázott ActiveTrack, amivel a DJI hivatalos alkalmazáson keresztül tudta megtanítani a mobilod kameráját, hogy kövessen egy pontot, de ezzel a Pocket már alapból rendelkezik. Ha ez nem lenne elég, az arckövetésre remekül használható FaceTrack is felkerült a gépre.

A rakás szoftveres fícsör mellett a DJI még arra is gondolt, hogy a kamerát az eddig GoPróval nyomuló extrémsportolók számára is vonzóvá tegye. Ők eddig leginkább a 400 dolláros GoPro Hero 7-et használták, megtámogatva valamilyen gimbal-bölcsővel, de mindezt az Osmo Pocket 349 dolcsiért fogja tudni. További plusz pont, hogy a gyártó szerint az eszköz akár két óra hosszan képes 4K felvételek rögzítésére, mínusz pont azonban, hogy alapból nem lesz vízálló, de ilyen tudás és ilyen ár mellett ezt talán már pofátlnaság is lett volna elvárni. (A vízálló tokot egyébként már fejleszti a DJI.)

Nem nehéz megjósolni, hogy egy ilyen relatíve olcsó (Magyarországon előre láthatólag 115 000 Ft-os árcímkével jelenik meg december közepén), apró, mégis nagy tudású készüléket minden YouTuber szeretne majd a zsebében tudni.

Hamarosan mi is leteszteljük a legkisebb Osmót, de ezt a jóslatot már most meg merjük kockáztatni: ha a használat során is beválik, az Osmo Pocket nagy jövő előtt áll. Nemcsak egy kiváló önálló terméknek ígérkezik, de marketing-eszköznek sem utolsó, hiszen simán felturbózhatja az olcsóbb Osmo Mobile eladásait is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában