Nem akarjuk elvitatni az evolúció/jóisten érdemeit, de azért lássuk be, hogy számos olyan terület van, ahol lenne még mit bütykölni rajtunk, embereken. Mi például nagyon szeretnénk törhetetlen csontokat, meg olyan gombot a fejünkre, amivel lehalkíthatjuk a külvilágot, de a praktikusabb szempontoknál maradva plusz két kéz is nagyon jól jönne.

Például ezt a cikket is sokkal gyorsabban tudtuk volna megírni négy kézzel, a kocsmában sem kéne hívni a havert, hogy segítsen kivinni a kört, és egyedül is tudnánk négykezes darabokat játszani a zongorán (mármint ha tudnánk zongorázni).

Ezeket az égető first world problemeket oldja meg a Youbionic által készített Double Hand Glove, amit a kezedre húzva máris négy kezed lesz kettő helyett. Kis szépséghiba, hogy az ujjaid mozgatásával irányítható kesztyűvel egyelőre csak markolni lehet, ráadásul műanyagból készült, így arra például nem alkalmas, hogy utánanyúlj a telefonodnak, ha véletlenül beejted a lávába.

A másik sarkalatos kérdés, hogy mennyire vágysz rá, hogy mutáns robottá változtasd magadat, ugyanis a kesztyűből egy darab 1800 euróba kerül, vagyis a teljes átalakulás több mint egymillió forintodba fog fájni. Szerintünk azért kell egyfajta jó értelemben vett elmebaj, hogy valaki pont egy ilyen találmányra akarjon elpattintani egy millát, de ha máshogy látod a dolgot, és már vettél magadnak robotkesztyűt, akkor mindenképpen küldj nekünk róla egy videót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés