Péntek hajnalban, helyi idő szerint 1:20-kor a YouTube, a Twitter, a Facebook, a WhatsApp és az Instagram is elérhetetlenné vált Törökországban a Turkey Blocks információi szerint.

Az oldal arról tájékoztat, hogy a közösségi média blokkolása összefüggésben állhat az ellenzéki HDP vezetőinek a letartóztatásával, illetve azokkal a razziákkal, melyeket a párttagok ankarai irodáiban tartottak.

A korlátozás először a TTNet nemzeti szolgáltató hálózatát érintette, majd következett a többi nagy internetszolgáltató is – a kicsik egyelőre kimaradtak a buliból, de kérdés, hogy meddig. Egyébként az ország délkeleti régiójában már néhány napja egyesek beszámoltak arról, hogy el lettek vágva az internettől – többen nyugatra utaztak, hogy tudósítsanak a kialakult helyzetről.

Bár a török vezetés nem először alkalmaz internetblokádot, ilyen durva országos korlátozás még nem volt tapasztalható. Ezzel a kormány főként az országban kialakult zavargásokat próbálja megállítani, és a közösségi oldalakon megszervezett ellenzéki tüntetéseket fojtaná el csírájában.

(forrás: Turkey Blocks, The Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni