Átszakította a tetőt.

Még június 26-án olyan erős villanással robbant fel egy meteor az amerikai Georgia állam felett, hogy a nappali fényben is látható volt. Az űrkőzet darabjai egy mcdonough-i családi ház tetejét is eltalálták mintegy 3600 kilométer/órás sebességgel.

A Georgiai Egyetem szakemberei optikai és elektronmikroszkóppal megvizsgálták a tetőt átszakító űrkőzet töredékeit, és megállapították, hogy

a kondrit típusú meteorit körülbelül 4,56 milliárd éve keletkezhetett, vagyis mintegy 20 millió évvel a bolygónk előtt.

A Georgiai Egyetem geológusa, Scott Harris szerint ez a bizonyos meteorit a huszonhetedik, amit valaha megtaláltak Georgia államban, és mint mondja:

„Ez olyan dolog, ami korábban néhány évtizedenként egyszer fordult elő, és nem többször húsz év alatt.”

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Idegen civilizáció megfigyelő űrszondája is lehet a Naprendszeren kívülről érkezett égitest

Túlságosan gyanús a pályája és a mozgása a csillagközi térből, azaz a Naprendszeren kívülről érkezett objektumnak.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés