A koronavírus-járvány miatt sokan otthon maradtak, csökkent a forgalom, kevesebb a baleset, és úgy tűnik, Nagy-Britanniában egy biztosító is lehet gentleman.

El se hinnénk, hogy van ilyen, ha nem a BBC-től hallanánk! Az egyik legnagyobb brit biztosítótársaság, az Admiral úgy döntött, hogy visszautal 25 fontot (ami jelenleg kb. 10 ezer forint) a beszedett gépjármű-biztosításokból ügyfelei számlájára. Azt mondják, ez így helyes, hiszen a korábbi baleseti statisztikák alapján kalkulált díjak a vírushelyzetben túlzottak.

Az emberek most nem autóznak annyit, mint máskor, sokan akár hetekig vagy még tovább is parkoltatják járművüket, márpedig nem helyes díjat szedni olyan szolgáltatásért, amit az ügyfelek nem vesznek igénybe. Az Admiral azt mondja, a visszatérítést emellett köszönetnek is szánják, amiért oly sok ember megfogadja a járvány elleni védekezés főszabályát - és otthon marad.

Az akció 4,4 millió brit személyautó- és kisteherautó-tulajdonos érint, ennyien kapják meg a 25 fontot májusban. Bár már több biztosító is jelezte, hogy fizetési könnyítésekkel, kitolt fizetési határidőkkel segíti ügyfeleit, az Admiral az első cég, amely ténylegesen pénzt fizet vissza a csökkent kockázat miatt – nem kizárt, hogy a konkurencia is követi majd a példájukat.

Kíváncsian várjuk, hogy a magyar biztosítási piacon is megfigyelhetünk-e hasonló intézkedéseket a szolgáltatók részéről a közeljövőben! Hiszen a kijárási korlátozások nálunk is nagyon komoly pozitív hatást gyakoroltak a baleseti statisztikára. A magyar rendőrség tájékoztatása szerint márciusban összesen 854 ami a tavaly márciusi 1225 balesethez képest több mint 30 százalékos csökkenés!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.