Korábban is ezt sejtették, és bár most sem sikerült bizonyítékot találni rá, de egészen közel kerültünk hozzá.

1977. augusztus 15-én az Ohio Állami Egyetem Big Ear (Nagy Fül) rádióteleszkóp obszervatóriumában egy különleges (keskeny sávú) rádiójel-sorozatot fogott Jerry R. Ehman amerikai csillagász. Ez a jelsorozat ugyanis teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól és olyan jellemzőkkel bírt, amelyek egy lehetséges földön kívüli civilizációtól való származásra utaltak – a Hűha! jel (angolul: Wow! signal) elnevezést kapta, ami onnan ered, hogy Ehman a kinyomtatott jelsorozat mellé széljegyzetként a „Wow!” felkiáltást írta:

A jel azóta sem ismétlődött meg, a sugárzás pontos helyét nem sikerült lokalizálni, magyarázatot pedig felfedezése óta nem kaptak rá. Bár könnyen lehet, hogy Alberto Caballero amatőr csillagász – az Európai Űrügynökség Gaia űrtávcsőjének több mint egymilliárd csillagot tartalmazó adatbázisát elemezve – megtalálta a megoldást a rejtélyre. Talált ugyanis egy Nap-szerű csillagot, egészen pontosan a 2MASS 19281982-2640123 jelű objektumot a Hűha! jel tartományában. Mivel az égitestnek a becsült hőmérséklete mindössze 5 Celsius-fokkal magasabb a Napunkénál, sugara és fényereje pedig majdnem azonos vele Caballero szerint érdemes lenne az ominózus csillag körül keringő (exo)bolygók után kutatni, mert elképzelhető, hogy

egy potenciálisan lakható bolygóról érkezett a jel, és mint mondja: „nagy valószínűség szerint létezik egy földön kívüli civilizáció”.

(Forrás: IFL Science, fotó: Wikimédia, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Olyan ufóvideót mutatott be az amerikai hírszerzés, amire nem találtak magyarázatot

Ez meg vajon mi a fene lehet? – gyorsan megjegyeznénk, hogy a nyitókép csak illusztráció.

Még a csillagászok sem értik, hogy mit lát a Hubble űrteleszkóp

A Földtől négymilliárd fényévre pillantotta meg.

Földönkívüli technológia csapódhatott a Csendes-óceánba

Az biztos, hogy a Naprendszerünkön túlról érkezett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában