Az biztos, hogy a Naprendszerünkön túlról érkezett.

Az Egyesült Államok kormánya, valamint az Egyesült Államok űrparancsnoksága (United States Space Command, USSC) nemrég erősítette meg, hogy a 2014-ben Pápua Új-Guinea partjainál a Csendes-óceánba csapódott 2014-01-08 jelű meteor a Naprendszerünkön túlról, a csillagközi térből* érkezett – ez a Tejútrendszeren belül található, a csillagok vagy idegen naprendszerek közötti űrt jelenti.

A Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője, Avi Loeb világhírű fizikus szerint pedig minél előbb meg kellene vizsgálni az ominózus égitestet, mert

a meteor akár földönkívüli technológiát rejthet.

Egyébként nem ez az első csillagközi űrből érkező égitest, a 2017 októberében felfedezett, a Naprendszerünkön áthaladó, szivarformájú 'Oumuamua is az, amiről Loeb szintén úgy tartja, hogy egy idegen civilizáció űreszköze lehet, ami a Földről sugárzott jeleket fogja.

A fizikus egyébként korábban már elmondta, hogy feltételezése szerint mit is akarhatnak tőlünk a földönkívüliek:

  • szimplán adatgyűjtésről lehet szó, és csak csekkolják, hogy mit akarunk csinálni az univerzumban, illetve
  • nyersanyagot kereshetnek más bolygókon, mivel kifogyhattak belőle, ami a rosszabb esett, merthogy ez a Föld megszállásával járhat.

(Forrás: Futura Science, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy oxfordi kutató arra kéri a NASA-t, hogy ne küldjünk üzenetet a földönkívülieknek

A Föld történelme már bizonyította, hogy ez nem sülhet el jól.

Számtalan megmagyarázhatatlan dolgot látott az égen az ISS korábbi főparancsnoka

Az Egyesült Államok kormánya elméletileg májusban fogja közzétenni az azonosítatlan légi jelenségekről (UAP) szóló jelentését, de Chris Hadfield véletlenül sem ebből spoilerezett, hanem saját tapasztalatairól beszélt.

Arcpirítóan kamu videó tartja lázban az internet népét

Nem mindenki szerint kamu ez a nyilvánvalóan fake videó.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés