Egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkező objektumot még 2017-ben fedezték fel, azóta vita övezi.

2017 októberében fedezték fel az első olyan aszteroidát, amely a csillagközi űrből érkezett a Naprendszerbe. Kicsit érthetőbben: a 400-800 méter hosszú, 96 500 km/órás sebességgel haladó, szivarformájú, 'Oumuamua nevet viselő égitest egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezhetett – erre az aszteroida sebességének és röppályájának vizsgálatából jutottak a kutatók.

Felfedezése óta azonban komoly vita övezi az 'Oumuamuát. Vannak, akik szerint nem természetes folyamatok hozták létre az objektumot, hanem egy idegen civilizáció kreálmánya lehet.

Ezt az álláspontot képviseli a Harvard Egyetem világhírű fizikusa, Avi Loeb és a Koreai Csillagászati és Űrtudományi Intézet munkatársa, Thiem Hoang is, akik közös tanulmányukban indokolják tézisüket.

#illusztráció

Az adatok szerint az objektum egyre gyorsul, az aszteroidahívők ezt annak tudják be, hogy az 'Oumuamua molekuláris hidrogénből állhat, sebességnövekedése pedig a Naphoz közeledve a felszínéről láthatatlanul távozó hidrogén miatt lehetséges.

Ezzel szemben Loeb és Hoang azt állítja, hogy

  • a fagyott hidrogén az űr legsötétebb régióiban is túlságosan felmelegedne ahhoz, hogy egy ekkora objektumot hozzon létre, illetve
  • valószínűtlen, hogy egy ilyen repülő hidrogénjéghegy képes ilyen nagy távokat megtenni.

(Forrás: 24, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés