Nincs semmi para, cserébe elég látványos a jelenség.

A NASA Napot folyamatosan figyelő Solar Dynamics Observatory (SDO) űrszondája  december első napjaiban egy hatalmas foltot/lyukat örökített meg központi csillagunk felszínén – a következő, ultraibolya tartományban készült felvételen ezt egy jókora sötét területnek láthatod:

A Csillagaszat.hu leírása szerint azért tűnnek sötétnek az ilyen régiók, mert hűvösebbek a Nap többi részénél – nagyjából egymillió kelvin körüli hőmérsékletű. Ez annak köszönhető, hogy a Nap mágneses mezeje nyitott az űr, azaz a bolygóközi tér felé, így a plazma könnyebben és gyorsabban el tudja hagyni a csillagot (ezt a jelenséget nevezzük napszélnek), vagyis ott ritkább a plazma, és ezért hűvösebb is az a régió.

A Nap tevékenysége hatással van a Földre is, például geomágneses viharokat kavar, azok pedig áramkimaradásokat és sarki fényt okoznak. A napszél keletkezésének mechanizmusát egyébként még nem teljesen értik a szakértők.

(Forrás: Csillagaszat.hu, IFL Science, fotó: NASA/SDO)

Ez is érdekelhet:

Kína először mutatta meg, hogy néz ki teljes egészében az ISS vetélytársa

Az biztos, hogy a Föld tökéletes háttérként szolgál a nagyjából 400 km-es magasságban készült felvételeken.

Így néz ki az ISS fedélzetéről, ahogy elég egy űrhajó a Föld légkörben

Az egész mindössze két-három percig tartott, és olyan volt, mint egy tűzijáték

Átmenetileg kikapcsolódott a Föld védőpajzsa

Ha közelebb történt volna az ezt kiváltó esemény, akkor komoly bajban lennénk, vagyis talán már nem is lennénk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés