Egyelőre nem tudni, mi lehet az.

A 2019 januárja óta a Hold sötét oldalán – jelenleg éppen a Von Kármán-kráterben – tevékenykedő kínai holdjáró, a Jáde Nyúl 2 (Yutu-2) egy különös dolgot vett észre a horizonton: 80 méterre tőle ugyanis egy kocka/kunyhó formájú objektumról küldött fotót:

A szakértők a következő napokban elemzik a felvételeket, a holdjáró pedig a következő 2-3 (földi) hónapban megközelíti az objektumot, amiről a szakértők jelen pillanatban azt feltételezik, hogy szimplán csak egy nagyobb szikla lehet, ami egy korábbi becsapódás miatt fordulhatott ki a talajból. Pontosabbat csak később, a vizsgálatok után tudnak mondani, de minden bizonnyal nem egy idegen civilizáció meglétét bizonyító valamire sikerült bukkanni.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

80 ezer éve nem járt erre az az üstökös, ami most szabad szemmel is jól látható lesz

Akár több napon keresztül is láthatjuk majd az égbolton az üstököst és csóváját.

Ember alkotta eszköz nem repült még olyan gyorsan, mint a NASA napszondája

A Parker Solar Probe 163 kilométert tett meg egy másodperc alatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
0% Nem, tök jó, hogy van.
0% Azonnal, értelmetlennek tartom.
0% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés