Lehet, hogy a majmok forradalma már el is kezdődött, bár a kenyai hatóságok azt mondják, hogy pusztán véletlen, hogy egy majom az egész országra kiterjedő áramszünetet okozott kedden.

A majomnak valahogy sikerült bejutnia a nemzeti energiaszolgáltató KenGen gitarui - egyébként szigorúan őrzött - erőművébe, ahol ráesett egy transzformátorra, lekapcsolva azt. Ezzel olyan láncreakciót indított el, ami talán egy szándékos szabotázsakcióval sem sikerülhetett volna jobban, ugyanis a transzformátor kiesésével a többi gép is túlterhelődött, és lekapcsolt, vagyis az egész erőmű leállt.

A 180 megawatt energia kiesése (ez nagyjából a paksi erőmű teljesítményének a tizede) pedig túl soknak bizonyult Kenyának, így rövid időre az egész ország sötétbe borult. A majom egyébként jól van, az áramszolgáltatást pedig azóta helyreállították.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés