A merész állítás eléggé megosztja a kutatókat.

Az elmélet szerint a fekete lyukak nagy mennyiségű sötét anyagból és összeomlott univerzumokból állhatnak. A kritikák szerint a teória csak spekuláció, ami lényegében több rejtélyre próbál meg egyszerű válaszokat adni.

A tanulmány arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a külső szemlélő számára a mi univerzumunk, amelyben létezünk, kívülről egy fekete lyuknak tűnhet.

A kutatók régóta kutatják a sötét anyag eredetét, ami az univerzumok tömegének nagy részét kiteszi. Több elmélet is létezik arra vonatkozóan, hogy a láthatatlan, de mégis mindent körülvevő anyag hogyan keletkezett. Egyesek szerint azért nem találjuk, mert még fel nem fedezett részecskékből áll, míg mások szerint nem is létezik.

Futurism; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Kína elkezdi építeni a saját űrállomását

A közeljövőben három misszióval indítják el a projektet.

Elon Musk a világ leggazdagabb embere

Vagyona meghaladta a 185 milliárd dollárt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve