Pazar és látványos a felvétel.

Egészen ritka, túlzás nélkül állítható, hogy egyszer-az-életben fotót sikerült lőnie Josh Dury fényképésznek a 10. századból származó, dél-angliai Corfe-várnál még augusztus közepén. A felvételen ugyanis egyszerre három különleges égi jelenség is látható:

  • A Perseidák meteorraj,
  • a sarki fény
  • és az úgynevezett SAR-ív* (sub auroral arc, vagyis a sarki fény alatti ív).

A fotós a Space.com-nak elárulta, hogy a fenti égi jelenségek mellett még az Androméda- és a Triangulum-galaxis is látható a felvételen – erről a képről van szó:

*A SAR-ív

A National Geographic így ír a SAR-ról: „Néhány éve fedezték fel, hogy ez, a normál sarki fénynél gyakran jóval délebbre is megjelenő fura vörös ív nem is sarki fény, hanem egy némiképp hasonló okhoz köthető, ám másképp kialakuló jelenség. Magyar neve nincs, az angol nevének rövidítése SAR, (...) a rövidítés mögött a sub auroral arc vagyis sarki fény alatti ív kifejezés áll. Ez a név arra utal, hogy a normál sarki fény jellemzően sarkvidéki kiterjedési területénél alacsonyabb földrajzi szélességeken megjelenő ívről van szó. A jelenség az 1960-as évektől fogva ismert, ám általában igen halvány, ezért ritkán figyelték meg, és nagyon keveset tudtak a szakemberek is a kialakulásáról.Az SAR íve 400 kilométeres magasság feletti atomos oxigén gerjesztésének köszönhetően válik láthatóvá, és ez a nagy légköri magasság az, ami miatt a szokásos sarki fények területétől délebbre is megjelenik. A vörös szín is az oxigénhez köthető jellemző árnyalatú fénylés.”

(Forrás: Space.com, National Geographic, fotó: Josh Dury Photo-media)

Ez is érdekelhet:

Így nézne ki a Föld az űrből, ha a légkörünkben látható lenne a szén-dioxid-kibocsátás

Egészen hátborzongató lenne a légkörünkben kavargó szén-dioxid látványa.

Óriási mennyiségű folyékony vizet találtak a Marson

A probléma csak az, hogy nehéz elérni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Ezzel az új módszerrel fosztják ki jelenleg a bankautomatákat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés