Tavaly év végén a kanadai hatóságok Vancouverben letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csóut. Csak most derült ki, milyen cuccokat foglaltak le tőle a letartóztatás során, és hát elég kínos infók ezek a kínai cég számára.

Van-csóut, aki egyébként a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának a lánya, azzal gyanúsítják, hogy megsértette az amerikai export- és szankciós törvényeket, mivel a gyanú szerint a Huawei amerikai gyártmányú cikkeket szállított Iránnak és más országoknak.

Egy ilyen természetű bűncselekmény bizonyításához természetesen elengedhetetlen a gyanúsított kommunikációs eszközeinek lefoglalása, és ez a helyszínen meg is történt. A Huawei, és természetesen Peking is tiltakozott az eljárás ellen.

Meng Van-csóu

Most a cég ügyvédei benyújtottak egy megkeresést az eljáró bíróságnak, hogy adják át számukra a lefoglalt eszközökön lévő adatok másolatát, és így nyilvánosságra került, tulajdonképpen milyen eszközökről is van szó.

Nos, a Huawei globális gazdasági igazgatójánál ezek a cuccok voltak az elfogása idején:

  • egy iPhone 7 Plus,
  • egy iPad Pro,
  • és egy MacBook Air.

Az egyetlen tőle lefoglalt Huawei termék egy Mate 20 RS Porsche Edition volt, ami a minimum, lévén ez a cég okostelefon palettájának abszolút csúcsa. Az viszont, hogy egy ilyen magas szintű vezető igazi Apple-fan, nem vet túl jó fényt a kínai cégre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés