Végre!

A Föld hét kvázi-holdja közül az egyik végre nevet kapott: mostantól Cardeának hívják – ezzel kapcsolatban gyorsan tisztázunk két dolgot is:

  • Kvázi-hold (vagy kvázi-szatelit): Olyan égitest, ami a Földdel szinkronban kering a Nap körül, miközben a bolygónkat is körbejárja, ezért gyakorlatilag a Föld holdjának tekinthető.
  • Cardea: A római mitológiában az ajtók, küszöbök és ajtósarkok istennője volt.

A név kiválasztására a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, IAU) és a Radiolab amerikai rádióműsor és podcast közösen írt ki pályázatot. A nyilvános, nemzetközi pályázat során közel 100 országból érkező több mint tízezer szavazat alapján döntöttek a Cardea név mellett – egyébként több mitológiai eredetű név is versenyben volt példádul az azték holdisten, Tecciztecatl is.

A Cardea átmérője meghaladja a 160 métert, és eddig még soha nem került közelebb a Földhöz néhány tízmillió kilométernél. Jelenlegi pályája alapján egészen a 2600-as évekig marad a Föld kvázi-holdja.

(Forrás: IFL Science, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Óriási áttörés: sikerült oxigént és üzemanyagot előállítani az űrben

Ez kulcsfontosságú lehet a jövőbeli holdbázisok és más űrkolóniák fenntartásában.

Egy égitest is felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára

Most először fordult elő, hogy egy égitest is helyet kap a listán.

A Hubble 23 év alatt készítette el ezt a képet egy 150 millió fényévre lévő galaxisról

Ez a felvétel legalább annyira pazar, mint amennyire különleges.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
0% Kevesebb mint egy éve
0% 1-3 éve
0% 4-7 éve
0% 8-10 éve
0% +10 éve