Az amerikai űrhivatal robotgeológusa csak nemrég szállt le a vörös bolygón – és küldött is már felvételt onnan –, a NASA-nál az élet azonban nem állt meg, és már a két éve útnak indított OSIRIS–REx kisbolygókutató űrszondára fókuszálnak.

Hogy miért? Mert a szondát a 101955 Bennu C égitest vizsgálata miatt indították útnak, azt is mondhatnánk, hogy ez élete missziója. Ma pedig az OSIRIS–REx fontos állomáshoz érkezett: bár a tervek között nem szerepelt az, hogy leszálljon a kisbolygón – túl kockázatosnak ítélték –, mintegy 250 méterre megközelíti az égitestet. Az elsődleges célja az lesz, hogy találjon egy mintavételre alkalmas helyet.

Ugyanis ha minden jól megy, 2020-ban olyan közel fog kerülni a felszínéhez, hogy a nagyjából háromméteres karjával mintát is tud venni majd a talajból.

Az élő közvetítés magyar idő szerint 17:45-kor kezdődik. A NASA élőben közvetíti az eseményt a saját YouTube-csatornáján:

Az űrszonda még 2016 őszén indult útnak a Kennedy Űrközpontból, majd egy évvel később a Föld gravitációját kihasználva rá is állt a megfelelő pályára. Három kamerával, lézeres távmérővel, hőkamerával, spektrométerrel szerelték fel, és röntgensugarakkal is képes vizsgálni a Bennu felszínét; az anyagmintát 2023-ban fogja eljuttatni a Földre.

A projekt révén többek között új információkat szerezhetünk a Naprendszer kialakulásáról, illetve az élet keletkezéséről.

De az is jó érv volt a projekt elindítása mellett, hogy bizonyos számítások szerint szűk két évszázad múlva, 2182-ben nagy bajt hozhat az óriási méretű aszteroida a fejünkre, amelyet jelenleg a Földre legveszélyesebb űrobjektumnak tartanak. Bár az összeütközés esélye mindössze 1:1800 lesz majd bő százötven év múlva, ne feledjük: két éve a Leicester bajnoki címére is nagyjából 5000-szeres pénzt fizettek, azaz kb. háromszor valószínűtlenebbnek tűnt.

Ilyennek látszik a Föld és a Hold közel 5 millió kilométerről

Az OSIRIS–REx épp az egyik legveszélyesebb aszteroida felé tart, közben pedig lőtt egy fotót nekünk a bolygónkról.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés